Hírességek PDF Nyomtatás E-mail
 
Dr. Berze Nagy János 
 
Berze Nagy János 1879. augusztus 23-án született az akkor még Bessenyőnek nevezett Besenyőteleken. Családja ősi helyi család volt. Édesatyja neve a besenyőteleki házasultak anyakönyvében „Johannes Nagy Alias Berze" néven szerepelt, ő magát pedig „Nagy János törvényes fia"-ként vezették be. Mivel számos Nagy Jánosra hallgató személy élt a faluban a múltban és a jelenben egyaránt, ezért a majdani tudós 1904. március 30-án írott kérvényében azt írta a hatóságnak, hogy édesapja nevét Berze Nagy János névre helyesbítsék. A kérelmét az akkori helybeli római katolikus lelkipásztor, Szepesy Sándor is támogatta, mert szerinte „az előforduló hasonnevű egyének miatt keletkezhető zavartól va1ó félelem megokolt, mivel szigorló tanárjelölt 1évén, nyerendő diplomáját is a már helyesbített névre óhajtja kiállíttatni." Érdemes megjegyezni, hogy az említett lelkipásztor iskolatársa volt Nagy Lőrincnek, Berze Nagy János bátyjának.

Dr. Berze Nagy János
A kérelemmel kapcsolatban a helyi előljáróság hivatalosan igazolta, hogy a kérelmező a telepü1ésen Berze Nagy János néven ismert. Édesanyja a kérelmezés időpontjában már özvegy Berze Nagy Jánosné, született Koncz Borbála kijelentette, hogy „megholt férjem többszöri állítása szerint az ő neve, sőt apjáé, nagyapjáé mindig Berze volt”. Vass Albert és Bessenyei Balázs idősebb helybeli lakosok az elhunyt keresztszülők helyett 1904. július 31-én írásban jelentették ki, hogy „az apa neve nem helyesen íratott az anyakönyvbe Nagy Jánosnak, hanem helyesen Berze (Nagy) János, mivel a nagyapját is Berzének hívták; a Nagy név csak ragadványnévként járult hozzá; hogy mikor, arró1 felvilágosítást adni nem tudnak”.

Berze Nagy János az elemi iskola első osztályát 1885-ben Besenyőteleken járta ki, a második osztályt 1886-ban már Tiszasülyön, a harmadik és negyedik osztályt pedig 1887-1889 között valamelyik egri iskolában. Az elemi népiskola négy osztályának elvégzése után beiratkozott a gyöngyösi hatosztályos ferences gimnáziumba. A gyöngyösi diákévek után a ciszterci rend egri katolikus főgimnáziumába került, amely Nyolcosztályos volt. Itt járta ki a középiskola hetedik és nyolcadik osztályát. Az egri diákoskodás műveltsége megalapozásához nagymértékben hozzájárult, mivel az intézetben ekkortájt országszerte híres tanarai voltak.

Dr. Berze Nagy János Például a Vitkovits önképző kör elnöke, az irodalomtörténész és esztéta Maczki Valér volt, aki a kisdiákra nagy hatást gyakorolt. Önképzőköri munkájával a tanévben elnyerte a kitűzött 10 koronás aranyat. Matematika tanára ellenszenves magatartása miatt azonban Berze Nagy János nem Egerben fejezte be gimnáziumi tanulmányait, hanem Jászberényben. Az ittlevő gimnáziumban végezte el a 8. osztályt az 1897-98. iskolai évben. Itt tett érettségit is. Bizonyítványát 1898. június 22-én állították ki.

Az érettségi bizonyítvány megszerzése után Budapestre kívánt menni, hogy beiratkozzék az egyetemre. Minden vágya az volt, hogy tanár legyen belőle. 1898 végen költözött fel Budapestre, ahol 1899. február 9-én iratkozott be a Tudományegyetem Bölcsészeti Karára. A késői jelentkezés miatt tanulmányait csak az 1898-99. tanév második félévében kezdhette meg és az 1902-3. tanév első félévében fejezte be a nyolcadik, tehát az utolsó félévet. Végbizonyítványt 1903. január 3-án kapott. Az egyetemi évek alatt hallgathatta a híres kritikust, Gyulai Pált, Beőthy Zsolt esztétikai előadásait, Horváth Cyrill előadásait a régi magyar irodalomról. Későbbi szakmáját, a néprajzot Katona Lajos előadásain ismerhette meg. A magyar nyelvészetet Simonyi Zsigmondtól, a finnugor nyelvészetet Szinnyei Józseftől tanulta. Neves tanarai voltak még Négyesy László, Alexander Bernát, Fináczy Gyula, Békefi Remig. A végbizonyítvány elnyerése után 1905. január 23-án bölcsészdoktori oklevelet szerzett.
Tudományos kutatómunkáját már egyetemi évei alatt elkezdte. Sokszor ment el bátyjával a helybeli lakodalmakba. Megismerte ezeken a nép szokásait. Időközben megismerkedett Losonczy Emma tanítónővel, akit 1905. május 2-án feleségül vett. Amikor megszerezte bölcsészdoktori oklevelet, nem volt könnyű a tanári pályán elhelyezkedni, ezért ment a tanügyi igazgatásba. Hivatali pályafutásának első állomása az erdélybeli Lugos volt.

Mielőtt hivatali pályafutásáról beszelnénk, első népnyelv és népmese gyűjtéséről szólunk. Gyűjtőmunkáját nemcsak szülőfalujában, hanem a megye számos falujában végezte, különös tekintettel a palóc településekre. A kutatómunkája réven elkészült a Heves megyei népjárás című dolgozata a vármegye támogatásával 1905-ben Budapesten látott napvilágot a Nyelvészeti füzetek sorozatban. Munkájában szülőföldje dialektusát rendkívül szakszerűen írta le. Elemzéseit sok és változatos példákkal illusztrálta. Munkáját a szakkritika nagy elismeréssel fogadta. Berze Nagy János első publikált néphagyomány-gyűjteménye a Népmesék Heves- és Jász-Nagy-Kun-Szolnok vármegyéből címet viselte.

Egyetemi tanulmányainak befejezése után, 1905 márciusában kezdte meg hivatali pályafutását a tanügyi igazgatás területen és különböző állomáshelyeken, s különböző beosztásokban. Tanügyi pályafutását tollnokként kezdte, majd vezető tanfelügyelőként végezte, 1939-ben történt nyugalomba vonulásáig. Állomáshelyei Lugos, Kolozsvár, Nagyenyed, Csíkszereda, Debrecen, Pancsova, Szekszárd és Pécs voltak. Nyugalomba vonulása után is Pécsen lakott egészen 1946. április 6-án bekövetkezett haláláig.

Fő művei: a Magyar népmesetípusok, az Égigérő fa, halála után jelentek meg. Népmesekutatóként vált világhírűvé. Szülőhelyén iskolát, utcát neveztek el róla. Szülőháza jelenleg már nem áll, de emléktábla jelöli.

Bódy Imre
 
1881-ben született Besenyőteleken. Miután szülőfalujában elvégezte az elemi népiskola hat osztályát, Egerben lett kőműves ipari tanuló. A szakvizsga letétele után hosszú ideig a helybeli bőrszövetkezet munkavezetője volt. 1922-ben Füzesabonyba költözött, ahol önálló építőmester lett. ő építette például ezen a településen az új iskolát és kántorlakást, valamint vitéz Kelemen és Greguss József lakóházait. Alelnökévé választotta a helybeli Polgári Lövészegylet. Egyik vezetőségi tagja volt az Iparoskörnek.

Mlinkó István
 
1865. augusztus 18-án született Besenyőteleken. Az elemi népiskola elvégzése után Hevesre költözött, ahol birtokán gazdálkodott. Kiváló szőlőtermelő volt. A közéletben is élénken tevékenykedett. Ezt bizonyítja, hogy több ízben tagjává választotta Heves Megye Törvényhatósági Bizottsága, valamint a hevesi képviselő testület. Igazgatósági tagja volt Heves Város és Vidéke Takarékpénztárának is.

Somos Béla
 
1880. augusztus 13-án született Kömlőn. Az elemi népiskolát szülőfalujában végezte el, majd Egerben és Kisújszálláson járt gimnáziumba. Érettségi után 1902-ben a fővárosban közigazgatási tanfolyamot végzett. Ezt követően Szinyérváralján lett jegyzőgyakornok. Innen Füzesabonyba hívták segédjegyzőnek, ahol ebben a minőségben nyolc évig szolgált. 1912-ben Besenyőtelek főjegyzőjévé nevezték ki. Hivatali munkája lelkiismeretes ellátásán kívül a közéletben is részt vett. Tagja volt Heves Vármegye Törvényhatósági Bizottságának. A helyi Hitelszövetkezet elnökévé választotta. ő volt a falu Állatbiztosító Szövetkezetének ügyvezetője, a római katolikus iskolaszék világi elnöke, az Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka. Elnökévé választotta az Egri járási Jegyző Egyesület. Jegyzője volt a helyi nemesi közbirtokosságnak. Bekerült a Heves Megyei Általános Hitelbank igazgatóságába. ő látta el az Országos Jegyzői Árvaegyesület jegyzői teendőit is. Részt vett az első világháború harcaiban.

Szabó L. János
 
Besenyőteleken született 1868. december 8-án. Az elemi népiskola elvégzése után édesapja, Szabó Lukács mellett gazdálkodott. 1891. október 15-től átvette a 60 holdas apai örökséget és önállóan gazdálkodott. 1908-ban az örökséget 110 magyar hold beltelekkel gyarapította. Miután három lányát férjhez adta, birtoka egy részét közöttük szétosztotta. Az 1919-es Kommün időszakában a vöröskatonák letartoztatták és Kompoltra hurcolták. 1919 után folyamatosan tagja volt, mint egyik legnagyobb adófizető, a helybeli képviselőtestületnek. ő látta el a faluban a Polgári Olvasókör és a Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet alelnöki teendőit. Mint a falu egyik legnagyobb adófizetője, bekerült Heves Megye Törvényhatósági Bizottságába. Hosszú ideig igazgatósági tagja volt a helybeli Hitelszövetkezetnek is.
Utolsó frissités ( 2007. november 18. vasárnap 21:29 )
 

Ma 2012. február 23. csütörtök, Alfréd napja van.

Önkormányzat
Közérdekű adatok
Közadatkereső
Képviselő testület
Bizottságok
Közbeszerzés
Ügyintézés
Üvegzseb
Besenyőtelek Horgásztó

Besenyőtelek Horgásztó
Üzemelteti: Fodor Tibor
Tárhely Eger, Online marketing Eger, Webfejlesztés Eger, SharePoint Eger, Weblap készítés Eger, Honlap készítés Eger, Webáruház készítés Eger, Webdesign Eger, akadálymentesítés, akadálymentes honlap, akadálymentes weblap, weblap sablon, honlap sablon, honlap sablonok Eger Zumba Forrás. Zumba Magyarországon, központunkban Egerben, Zumba fitness oktatók és események országosan. Eger állás, állás Egerben, Eger munka
Mini eseménynaptár
2012. Február 2012. Március
2012. Február 23
Véletlen kép (100 003.jpg)
Va Ke Sz Cs Sz
5. hét 1 2 3 4
6. hét 5 6 7 8 9 10 11
7. hét 12 13 14 15 16 17 18
8. hét 19 20 21 22 23 24 25
9. hét 26 27 28 29
A legújabb események
Nincsenek események az eseménynaptárban!
Teljes eseménynaptár megtekintése

 

     
© 2012 www.besenyotelek.hu
Joomla! egy GNU/GPL Licensz alatt kiadott szabad szoftver
IT-Nav Hungary :: Online marketing :: Webdesign :: Honlap fejlesztés :: Webáruház készítés :: Tárhely :: Domain név bejegyzés :: SharePoint